Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail:*
Neme:* Férfi

Jelentkezz a Slim 3 második felvonásába! Fogyj le végre!

Március 5-én elindul a Slim3 2, aminek a központi témája a nyári szezonra való felkészülés lesz.  Éppen ezért, és hogy ne szánalmaskodj végig még egy nyarat lepedőbe burkolva a Balaton parton, nem ártana legkésőbb március közepéig kezdened magaddal valamit, amihez a Slim3 a létező legjobb alternatíva. A Slim3 2-ben lesz némi változás. Lesznek új kategóriák, az első évad tapasztalataiból tanulva sokkal profibbak lesznek a videók, a második évad már kizárólag HD kamerákkal lesz felvéve, azaz csupa olyan újítás lesz, amik senkit nem érdekelnek ugyan, de a végeredményt tekintve részleteiben fontos változások lesznek.

KategóriákSlim 3

10+. Ez a kategória érinti a legtöbb nőt, ezért ez a kategória megmaradt, nem mellesleg Adriennek egészen brutális olvasottsága volt szinte végig, ami nem véletlen, hiszen vele azonosult, vagy vele akart azonosulni a legtöbb csaj. Ide tehát olyan nők jelentkezzenek, akiken 8-14 kg felesleg van. Speciális edzéstervet fog kapni aki ide bekerül. A strandszezonra való felkészülésnek van 3 törvénye, amit minden esetben szem előtt kell tartanotok. 1. tükörre fogyás 2. bikinihez formálódás 3. a mérleg kidobása a picsába. A kilók elvesztése nem mérvadó, mert hiába fogysz le x kilót, ha te továbbra is úgy nézel ki mint egy lamantin.

Menyasszony.  Ez egy érdekes kategória lesz. Nyáron ugye kezdetét veszi a nők legnagyobb játszóháza, amikor is eljön a nap, amikor mindennek tökéletesnek kell lennie. Haj, smink, és persze a ruha, amibe nem árt, ha nem úgy néztek ki mint egy kifürdött habcsók emberke a szellemirtókból. Ide olyan nők jelentkezzenek, akiknek nyáron lesz az esküvőjük, és a „nagy napra” ha idegileg nem is, de legalább testileg legyenek tökéletesen felkészülve. Ha nem jönne össze ez a kategória, akkor automatikusan ez lesz a 20+, amiben ugye 20 kg-nál nagyobb súlyfeleslegű nők jelentkezzenek.

ID 1. Nem nagyon akartam férfi kategóriát indítani, de akkora igény van rá, hogy nem volt más választásom. Akik soha életükbe nem sportoltak semmit, ne jelentkezzenek. A Slim3 nem egy rehabilitációs központ a tornából felmentett informatikusok számára. Jelentkezzenek olyan srácok, akik tökösek, bírják a terhelést, rendelkeznek némi sport múlttal, és mentálisan elég erősek és motiváltak egy valóban kidolgozott test kialakításához.

+1 Főiskolák Szépe.  Úgy gondoltam idén felkészítek egy csajt a Főiskolák Szépe versenyre, aki egy eredményes szereplés esetén együttműködési szerződést köthetnek a Peak-el. A jelentkezés feltétele ebben a kategóriába egy felsőoktatási intézményben folytatott jogviszony igazolása.    
A jelentkezők személyre szabott LifeTilt programot kapnak, és kb. 30.000 forint értékben Peak táplálék kiegészítő csomagot. A levélben küldj magadról fotót !!!

Jelentkezni a bence@peak.ag email címen lehet Február 10-ig. Jelentkezz hogy szép legyél!
 

Ti mondtátok
Már 1998 óta Peak táplálék kiegészítőket eszem, akkor még Hi Tec Nutrition márkanéven voltak kaphatóak. A mai napig védi az ízületeimet, birkózó edzőként pedig kiemelten javaslom! - Komáromi Tibor, háromszoros birkózó világbajnok
A táplálék kiegészítőben szeretem a megbízhatóságot, a minőséget. 1998 óta vagyok a Peak hűséges fogyasztója, eddig nem csalódtam. A tudományos alapokon nyugvó, folyamatos termékfejlesztések pedig segítenek abban, hogy a fiatalokkal lépést tudjak tartani!" - Palatinus Tünde, fitness világbajnok
Már több mint 20 éve a Peak atlétája és négyszeres testépítő világbajnok vagyok. Volt valaha doppingbotrányom? Nem volt! A Peak doppingmentessége ezután kérdés még? - Thomas Scheu, többszörös testépítő világbajnok

INFORMÁCIÓK
 

· Impresszum
· Adatvédelem
· Miért válaszd a Peak márkát?
· Doppingmentes termékek
· Oldalhasználati útmutató

A Peak Hungary, a Peak és a Peak International márkák hivatalos importőre és forgalmazója. A Peak - az aminosav specialista. Ezen a magazin oldalon csúcsminőségű sport táplálék kiegészítők információit, tippeket, edzési és táplálkozási szakcikkeket különböző alkalmazási célokkal. Ezek a termékek német táplálék kiegészítők, német minőséget képviselnek, melyek testépítéshez, fitnesz sportolók, kitartási sportolók, küzdősportolók, diétázók, vagy az egészségükre odafigyelő, ám nem sportoló emberek számára készülnek. Ennek folytán ezek a kiegészítők tökéletesek különböző sportokban használva, professzionális versenyzők számára, gyors izomzatépítéshez, gyors fogyáshoz, diétához, a test szebbé tételéhez és az általános egészségvédelemhez. Bízz a szakértelmünkben, a Peak már a 80-as évek óta gyárt Németországban, folyamatos a fejlesztés, hatalmas az ipari géppark. Talán nem véletlen, hogy Németország egyik legjobb, akkreditált laboratóriuma végez folyamatos gyártásellenőrzést gyárainkban, mely tökéletesen független tőlünk - ez pedig az Arotop Food Creation (Mainz, Germany). A következő Peak klasszikus táplálék kiegészítők, sport táplálékok diétához, kitartáshoz, egészségvédelemhez bizonyítottan hatásosak :fehérjeporok, tojásfehérjeporok, szénhidrátok és tömegnövelők, esszenciális zsírsavak (omega 3 zsírsavak), kreatin (egyszerű vegyületek, keverékek, kreatin szállító kiegészítővel), vitaminok, ásványanyagok, aminosavak (glutamin, BCAA, EAA, arginin, carnitin és ennél még több), szója protein, whey, whey protein vagy tejsavó protein. Minden Peak termék HACCP, GMP és ISO 9001-2000 minőség biztosítási rendszerben készül.

Copyright Peak Hungary Kft.| 2005-2012 getfit.hu

Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, a tartalmak elektronikus vagy nyomtatott formában való utánközlése csak a szerző Peak Hungary Kft. engedélyével lehetséges! A termék képek és a Peak logó nemzetközileg regisztrált márka. Felhasználni a Peak Hungary Kft. engedélyével lehet!

Peak Performance Products Hungary Kft. • Kapcsolat